A hagyományokat nem őrizni kell, hanem benne kell élni

Fazekas András Tiszaszőlősön él, két gyermekes családapa. Nagyszalontán járva az ősi magyar harcművészetről tartott volna előadást a hétvégén, ám az érdeklődés hiánya miatt elmaradt. Lapunknak nyilatkozva mutatta be előadásának lényegét röviden:

- Mit jelent a baranta?

- A baranta maga az ősi magyar harcművészet, amely magába foglalja a botvívást, a szablyának, a fokosnak, a késeknek a használatát, a birkózást, a pusztakezes technikákat, valamint a karikás ostor használatát. Mindezt azért is illetjük az ősi magyar jelzővel, merthogy gyakorlatilag a magyar kultúrában, illetve a pásztor emberek életében jelenlevő mozgáskultúrát egyesíti. Olyan elemeket tartalmaz, amelyeket a pásztorember a jószág védelmében, akár a vadállatok, akár a zsiványok ellenében használtak.

- Mikor találkoztál a hagyományőrzés eme formájával?

- Hagyományőrzés, mint olyan az én világomban nincs, a tüzet szokták őrizni. A hagyományokat meg kell tanulni és tanítani kell, élni vele és benne élni. A kisebbik fiam kezdte el 2004-ben az íjászatot és akkor megmozdult bennem is valami. Magával a parasztkultúrával már régebben is foglalkoztam a feleségemnek köszönhetően. Városon nőttem fel, falura nősültem, megszerettem a vidéki életformát. A magyarság őstörténetével 2004-től foglalkozom intenzíven. A fiam íját a kezembe vettem és érdekelődni kezdtem a történeti háttérről. Előbb én is a mondák könyvét, különböző történelmi regényeket olvastam, ma pedig már tudományos munkákat tanulmányozok.

- A szellemi tudás miként nyilvánul meg a mindennapokban?

- Mikor egy bizonyos mennyiségű tudás halmozódott fel a tarsolyomban, úgy éreztem, hogy át kell adnom másoknak is azt. A tiszafüredi Tűzmadár íjászegyesületben megalakítottuk a barantások csoportját, tizennégyen vagyunk összesen. A munkaidőm sajnos úgy engedi meg, hogy hetente csak egy napon tudunk nagyedzést tartani, amely egy rituális köszöntéssel veszi kezdetét. Körbe ülünk, elmondjuk a magyar imát. Bemelegítésként tornagyakorlatokat, íjászmozdulatokat tartalmazó formagyakorlatokat tartunk. Utána az íjjal való lövészetet gyakoroljuk. Mivel ez nagy koncentrációt igényel, utána harci játékkal lazítunk. Ezt követően a közelharcot gyakoroljuk, amelyben a csapat nagy része hosszú bottal vív, két ember már szablyával, míg egy másik páros a karikás ostorral gyakorol. Mindezt három-négy órán keresztül végezzük, majd elméleti, történelmi oktatással, regék-mondák felolvasásával, ősi rigmusok, dalok megtanulásával zárjuk az edzéseinket. De sokszor madárlesre is kivonulunk, a környezetünk megóvása céljából.

- Milyen eredmények születtek? Gondolok itt a versenyeken való szereplésre...

- Az én érzésvilágomban nem szerepelnek döntő jelleggel a versenyek, mindenkit arra biztatok, hogy elsősorban önmagának tudjanak megfelelni. És véleményem szerint még nem is vagyunk olyannyira felkészülve. Bemutatókat szoktunk tartani a közönség nagy örömére, ez fontosabb. Foglalkozunk továbbá kézműveskedéssel is. A főíjászunk, Horváth Tibor többszörös gránátalma-díjas bőrműves népi iparművész. A segítségével készítjük a felszereléseinket, mint a süvegeket, tegezeket, tarsolyokat. Tanuljuk a nyílvessző készítését, de van köztünk íjkészítő is.

- Milyen rendezvényeket szerveztek?

- Télen és nyáron is szervezünk íjászversenyt. A legjelentősebb ezek között a Tűzmadár Kupa, amelyre minden évben július közepén kerítünk sort. Ez egy két napos és egy éjszakás verseny. A baranta-csoport minden napfordulót, illetve nap-éjegyenlőséget megtart. Iskolák számára élő történelemórát tartunk. Ezt tartom az egyik legfontosabb feladatnak: a fiataloknak meg kell ismerni az ősmagyar kultúrát. Nekünk pedig kötelességünk erre őket megtanítani.